2010. február 19., péntek

ELKÖLTÖZTÜNK!

Mától a www.sportpszicho.blog.hu -n találhattok meg minket.

2010. február 16., kedd

A halál és a szánka


Mit tehet egy sportpszichológus egy halálos baleset feldolgozása érdekében?

 
Hogyan lehetett enyhíteni a grúz szánkós halálesete okozta traumát napok vagy akár órák alatt az olimpikonokban???



Valószínűleg mindenkiben sok a kérdés azzal kapcsolatban, hogyan lehet félelem nélkül beülni egy szánkóba azok után , hogy órákkal vagy napokkal korábban meghal valaki a sportolók előtt, ugyanazon a pályán?


A mai világ és a mai sport felgyorsulásának kegyetlen hatása az, amikor olyan helyzetbe kerülnek sportolók, hogy pát órájuk vagy napjuk van egy fájdalmas esemény , legrosszabb esetben halál feldolgozására.


Ezzel a helyzettel a civil emberek is szembenéznek sokszor. Nézzük meg csak a híradót minden este és számoljuk meg mennyi halálesetről számolnak be. Mi mégis elindulunk másnap ugyanazon az úton ugyanazon körülmények között (hó, jég, hófúvás) a munkába.


Miért nem félünk?


Először is minden emberben működnek úgynevezett elhárító mechanizmusok amik abban segítenek, hogy könnyebben feldolgozzunk és megértsünk számunkra nehéz helyzeteket.


A legegyszerűbb elhárító mechanizmus, amit minden ember használ a racionalizálás (értelmezése a helyzetnek). A halálos baleseteknél ez az értelmezés a “mások hibáztatása”, amikor is azt mondjuk: Persze meghalt az az ember mert biztosan rosszul vezetett, éppen nem figyelt oda, túl gyorsan ment. De én jól vezetek ezért ez a baleset velem nem történhet meg.


Ez az első és alapvető mechanizmus aminek a segítségével valószínűleg a téli olimpia szánkósai is próbálták megmagyarázni, átvészelni a kialakult helyzetet.


Ezt látjuk a legtöbb cikkben is. A grúz sportoló már előre félt, biztosan nem figyelt jól, nem tudta úgy irányítani a szánkót. Szóval sokan az áldozatot hibáztatják.


Akármilyen kegyeletsértőnek is tűnik utólag, ez egy olyan énvédő mechanizmus aminek a segítségével valószínűleg a szánkósok is meg tudják magukat nyugtatni. A saját kezükbe veszik a kontrollt és azt mondják ők ilyet nem fognak hibázni. Ellenkező esetben ha a kanyart hibáztatnák, vagy a jeget valószínűleg nem csúsznának le azon a pályán soha többet…


Emellett Vancouverben sok szerepe lehet a sportpszichológusnak vagy edzőnek vagy hozzátartozónak abban, ha kibeszélteti a sportolót a halálesettel kapcsolatban.


Át kell beszélni a balesetet. Mi történt? Miért történhetett? Mit érez a sportoló? Vele miért nem fog ez megtörténni? Nagyon erős és hatékony technika, ha a halálesetet okozta traumát a beszélgetés után megpróbálja a sportpszichológus lezárni valamilyen rituáléval. Ez a rituálé egy olyan cselekedet legyen ami a sportoló halállal kapcsolatos személyes élménye, ahogyan Ő zárja le a halált, valaki elvesztését az életében. Ez lehet egy ima a halottért, egy ének, vers vagy monológ vagy akár egy mozdulat. ( Erősen a sportoló vallásától és halállal kapcsolatos gondolataitól függ a rituálé milyensége, de még egy ateistának is vannak gondolatai a halálról)


Fontos, hogy tegyen valami szimbólikus dolgot a sportoló amivel a következő versenyekig képes lezárni és elengedni az eseményt. Ez egy rövid távú feldolgozás ami a versenyig tart és biztos, hogy a verseny után a sportolóval, még több hétig kell dolgozni és végig kell kísérni a gyászfolyamatot.


Sok vicc alapja az a mondat a pszichológus felé, hogy „Akarsz róla beszélni?“ Én mégis azt ajánlom mindenkinek, hogy ha valamilyen trauma éri akkor akarjon róla beszélni minél hamarabb egy bizalmasával mert az segíthet a legtöbbet!


Részvétünk a grúz szánkós családjának!

Imre Tóvári Zsuzsa

2010. február 13., szombat

Mentális "légyott" a téli olimpián


Oké, tudjuk, hogy itthon milyen a sportpszichológusok helyzete, de mi hír odakint a nagyvilágban?
Külföldön is vannak mókás dolgok, például  amerikai gyorskorcsolya csapat tiszteletbeli "sport pszichológus asszisztense" Stephen Colbert lett (emlékezhetünk rá az M0-s híddal kapcsolatban ...). Ahogy láttam volt is belőle felháborodás, mert hát többen megkérdőjelezik a humorista érzelmi stabilitását.
De tény, hogy így nemcsak anyagilag tudná támogatni a csapatot, hanem beviheti a humort is, mint megküzdési stratégiát :D

The Colbert ReportMon - Thurs 11:30pm / 10:30c
Sport Report - Nicole Detling Miller & Jessica Smith
www.colbertnation.com
Colbert Report Full EpisodesPolitical HumorSkate Expectations

De nézzük meg a hivatásos oldalt. Ott vannak például a kanadaiak "Mentális teljesítmény" tanácsadói, mind a14-en. Ők mellőzik a sportpszichó kifejezést, mert az az átlag sportolóból félelmet/averziót/idegenkedést vált ki, aztán nincs idejük ilyen stigmákkal bíbelődni. Meg aztán nagyban elősegíti a sportpszichók elismertségét, hogy Jenn Heil (freestyle sí egyik éremesélyese) valamint Jeffrey Buttle (műkorcsolya, de ő már nyugdíjazta magát, ha jól tudom) is mind kinyilatkoztatta, hogy segítségük nélkül nem sikerült volna eredményt elérniük.
És ott van az amerikai AASP (Alkalmazott Sportpszichológiai Szövetség), aki a téli olimpia idejére telefonon és e-mailen is ingyenes segítséget nyújt mindazon sportolóknak, edzőknek, és akár földi halandóknak is, akiknek bármilyen kérdésük vagy elakadásuk lenne a témával (sport és pszichológia) kapcsolatban. Különösen várják a média kérdéseit is, hátha egy teljesen más szemszögből világítják meg számukra az eseményeket (E-mail: bw@yp-pr.com) Tel.:+440-834-8615). De több blog is indult a sportolók ilyen irányú támogatására.
Összegezve odakint ugyanannyi módszer és lehetőség közül választhatnak a versenyzők, csak ott egy picit nagyobb a publicitása :) 


Kriszta

Téli olimpia + sportpszichó blogon
AASP felhívása 
Sports are 80% Mental  
Dr JoAnn blogja

2010. február 8., hétfő

K-1- az öklök harca sportpszichológiai szemmel

„Nem vagyok hülye, ha igénybe veszem a sportpszichológiai segítséget, hanem csupán legálisan doppingolom magam!”


A hétvégi K-1 rendezvény rávilágítja a figyelmet a sportpszichológiai felkészülés fontosságára, több sportoló felkészülésének is része volt a mentális felkészítés. Az ütések és rúgások, a felfokozott hangulat világában elengedhetetlen a fokozott, koncentrált figyelem, hiszen egy-két másodperces figyelemkihagyás, vagy az összpontosítás csökkenése akár végzetes, azaz a szó szoros értelmében lepadlózó lehet.

Mikor valószínűbb, hogy kiütnek: ha elkóborolnak a gondolataim, csak egy pillanatra nem figyelek oda, ha az izmaim nem engedelmeskednek a gondolataimnak, ha nem tudok elvonatkoztatni a szurkolóktól, és ha túl vagy alulértékelem az ellenfelemet, stb.

A K-1 izzó teljesítményfeszültségében 6, 10 vagy 15 perc teljes koncentráltságra van szükség: fizikai, technikai és mentális értelemben is.

A sportággal együtt járó súlykérdésnek, az esetleges intenzív súlyváltozásnak nemcsak biológiai, hanem pszichés hatásai is vannak. Ezeket a pszichés hatásokat kezelni lehet és kell is, hiszen akár a döntő pillanatban is okozhatnak teljesítménycsökkenést. A sportág sportpszichológiai kezeléséhez ez is jelentősen hozzájárul. Egy túlfáradt sportoló biológiai korlátai nem teszik lehetővé a mentális felkészülést.

A sikert és kudarcot egyaránt nehéz feldolgozni: fontos, hogy legyenek a tarsolyban olyan technikák, melyek ezt megkönnyítik, vagy felgyorsítják. Egy KO benne marad a sportolóban…egy fel nem dolgozott KO pedig talán legközelebb vissza is villan…. A legrosszabb esetben: „a múltkor kiütöttek…”, és hoppá újra, néhány padló után ember legyen a talpán a sportoló, hogy onnan fel tudjon állni.

A hazai környezet úgy mint egy jól megválasztott zene kifejezetten doppingoló hatású lehet, ha hagyjuk, és már a bevonulás során előhívhatjuk a mentális ráhangolódást. A sportpszichológia segíti, felerősíti ezt a folyamatot. A tudatos kontroll alapvető, ha túlpörgetem magam, az a „fejembe” kerülhet, tudni kell kontrollálni a versenyállapotot az ideális mérték kialakulásához. A kontroll képessége tanulható.

A fiatal harcosok motivációja pedig külön kérdéseket vet fel. A fiatalon megtanult sportpszichológiai technikák szinte dupla intenzitással fejlesztik a teljesítményt. A ringben minden helyzetre fel kell készülni, hogy tudjunk reagálni. És, hogy a mentál tréning, a folyamatok, technikák gondolati lejátszása néha kimerítő, talán nem olyan nagy ára annak, hogy az a nagyon pontosan bevitt jobb vagy bal egyenes a mi karunkból induljon.

Noémi

2010. február 7., vasárnap

Kriszta: Ha elérkezik a holtpont...


Maratonisták egy jól ismert jelensége a holtpont. Ez az a jelenség, amikor a versenyzők elérik azt a kimerültségi szintet, amely egy erős, kellemetlen fizikai érzéssel jár együtt. Egy sportoló számára nemcsak maga az érzés kellemetlen, de ha nem tudja megfelelően kezelni durván kihat a teljesítményére. Fontos, hogy a sportoló ismerje, hogy mikor és hogyan (nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is!) jelentkezik nála ez az állapot. Többször előfordult már, hogy egy sportoló  a sportpszichológus segítségét kérte, mert úgy érezte, hogy elfásul az edés bizonyos szakaszában, már nem élvezi, és nem érti miért van ez. Sőt néha még fizikai tünetei is jelentkeztek, mint pl: fájó hát... No, hát a sportpszichó ezeknél a tüneteknél először nem megy le lelki mélységekbe, hanem megnézeti a sportolónál, hogy hol van a holtpontja (spiroergometria...), és az hogyan jelentkezik...


De mi is az a holtpont?
Fiziológiai szempontból ez az az állapot, amikor szervezet felhasználta a glükóz készletét és az energiát a zsírból kezdi átalakítani. Általában a 20. mérföld környékén szokott megjelenni, és kellemetlen fizikai és pszichikai tünetek kíséretében. Ilyen fizikai tünetek a dehidratáció, a paraesztézia (bizsergés, vagy zsibbadás a lábban, vagy az ujjakban), hányinger, képtelenség a tisztán látásra, és extrém fizikai fáradtság . 

A legtöbb sportoló az alábbi tulajdonságokkal jellemzi ezt az állapotot : általános kimerültség, lassuló futás, vágyakozás a sétára, a fókusz elmozdul a „túlélésre”. Morgan és Pollock  kezdte el először vizsgálni maraton futóknál ezt a jelenséget. Azt találták, hogy az amatőr futók, hogy leküzdjék  a holtpontot disszociatív technikákat alkalmaznak, amelyben eltávolítják maguktól a kellemetlen testi érzést. Ezzel szemben a profik asszociatív technikákkal a figyelmüket a saját testük felé irányítják, hogy így irányítsák azt. 
Néhány szerző azt találta, hogy ha túl nagy figyelmet fordít a sportoló a testében történő fájdalomra, a holtpont megnyúlhat. Az asszociatív technikák nem előzhetik meg a holtpont kialakulását, de ha ezt a technikát egy disszociatív módszerrel keverik, nemcsak a fájdalom tűnik el gyorsabban, de a hosszú táv kellemesebbé válhat, és a teljesítmény is javulhat.

Conolly és Janelle evezősök mentális technikáit hasonlította össze egy kétdimenziós rendszerben (lásd alább). Az eredményeik azt mutatják, hogy azok a sportolók, akik asszociatív technikákat alkalmaznak, gyorsabbak. Azok, akik a saját testükre figyeltek, nagyobb erőt tudtak kifejteni, és a szívritmusuk is kisebb mértékben emelkedett. 

Ez a cikk most vér tudományosra sikeredett, éppen ezért csináltam egy összesítő táblázatot, amiből egy kicsit tisztábbá válik az egész.


Belső
Külső
Feladat releváns
(asszociatív)
(belső monitorozás)
Figyelem az izmok állapotára és a légzésre helyeződik
(külső monitorozás)
Figyelem az idő múlására, a megtett távra, a következő stratégiára helyeződik
Feladat irreleváns
(disszociatív)
(belső figyelemelvonás)

Álmodozás, fejben történő problémamegoldás
(külső figyelemelvonás)
A figyelem egy külső, környezeti ingerre helyeződik

2010. február 4., csütörtök

Noémi: Flow a sportban - azaz a csúcsélmény meg a teljesítmény és a sport

És nem is olyan meglepő, de a sportpszichológia területén is használják a "flow", másnéven a csúcsélmény fogalmát...
A csúcsteljesítménnyel kapcsolatban gyakran asszociálódik a flow- állapot. Csíkszentmihályi szerint a flow az alapja a belsőleg motivált tapasztalatoknak vagy az önjutalmazó tevékenységeknek. Ez az az állapot, „amelybe az emberek annyira beleolvadnak, hogy úgy tűnik, hogy semmi nem tudja őket kizökkenteni” A flow nem azonos a csúcsteljesítménnyel. Valaki lehet flowban, de ez nem szükségszerűen jár együtt csúcsteljesítménnyel, azonban ha egy sportoló a legjobban teljesít, akkor úgy tűnik, hogy flow- állapotban van. Jackson és Roberts  szerint a flow egyfajta előjele vagy megalapozó folyamata a csúcsteljesítménynek. A flow- állapot 9 dimenzióját írták le. Amikor egy sportoló flowban van, a következőket éli át:


1. A helyzet által támasztott kihívások összhangban vannak a sportoló képességeivel, és ez az összhang a sportoló személyét tekintve magas valósul meg.

2. A tevékenység és a tudatosság egybeolvad, ezáltal a mozdulatot erőfeszítés nélkülinek érzékeli, és a sportoló nem tekinti magát különállónak a tevékenységtől.

3. A célok teljesen világosak: tisztán látják, hogy kinek mit kell tennie

4. Egyértelmű visszajelzést kap arról, hogy jó, amit csinált

5. Kizárólag csak az adott feladatra koncentrál.

6. Egyfajta paradox kontrollérzés jellemző, hiszen anélkül képes a kontrollra, hogy aktívan próbálná a kontrollérzést elérni. Teljesen tisztában van a teljes kontrollal, amit gyakorol, és erőfeszítések nélkül és a hibától való félelem nélkül cselekszik.

7. Az öntudatosság hiánya, miáltal tudatában van ugyan a teljesítményének, mégsem értékeli önmagát folyamatosan.

8. Az időélmény megváltozik: úgy tűnik, mintha teljesen le- vagy felgyorsulna.

9. Egy teljesen öncélú állapot, amelyben a tevékenység élvezhető, és a részvétel önmagában is jutalmazó jellegű.

Wikipédián
Flow - Az áramlat
Flow és sport

2010. január 30., szombat

Zsu: Hipnózis a sportban


Hipnózis a sportban

A hipnózist a legszélesebb körben elfogadott nézet szerint egyfajta módosult tudatállapotnak tekinthetjük. A hipnózis során az egyik ember (hipnotizáltnak vagy a hipnózis alanyának nevezzük) egy másik személy, a hipnotizőr által adott szuggesztiókra (sugalmazásokra) reagál, figyelme a hipnotizőr hangjára, utasításaira koncentrálódik. A szuggesztiók olyan képzeleti élményeket hoznak létre, amelyek során megváltozhat a hipnotizált személy észlelése, figyelme, emlékezete és viselkedése. Mindez megmutatkozhat a szuggesztiókra adott viselkedéses válaszokban is, de a legfontosabb változás a szubjektív élmények terén jön létre: a hipnotizált személyek megélik azt, hogy tudatállapotuk eltér a hétköznap megszokottól.

Az emberi agy két féltekéje különböző feladatokat lát el. A bal félteke inkább az elemző, logikus, racionális jellegű dolgokkal foglalkozik, míg a jobb félteke inkább egészleges, érzelmi töltetű és nem mindig racionális. Ennek alapján azt feltételezték, hogy a hipnotikus válaszokat valamiképpen a jobb féltekei aktivitás jellemzi. Több kutatás kimutatta hipnózis közben a jobb félteke megemelkedett aktivitását hipnózisra erősen fogékony személyeknél.

A hipnózisban nagyon fontosak a szóbeli szuggesztiók, amelyeket az alanynak értelmeznie kell ahhoz, hogy válaszolni tudjon rájuk. Ezért nem lehet lebecsülni a bal félteke szerepét sem, hiszen a nyelvi központok is ide kötődnek.

A hipnózist bár még elég kevesen, a sportteljesítmények javítására is alkalmazzuk. Ez általában nem feltétlenül azt jelenti, hogy a hipnózis segítségével meg lehetne növelni pl. a sportoló izomerejét, de a csúcsteljesítményhez szükséges lelki- és fizikai állapot létrehozásában a hipnózis is hasznos lehet. Különösen jól alkalmazható ez a módszer abban az esetben, ha egy előzőleg jó formában lévő versenyző teljesítménye visszaesik, és ennek okát kell kideríteni, illetve segíteni a sportolót abban, hogy újra a régi formáját hozza.

Túlzott mértékű, irracionális szorongások és félelmek, fóbiák kezelésében is nagyon hasznos eszköz a hipnózis. Ennek részben az az oka, hogy a fóbiás személyek gyakran erősen hipnábilisak, élénk a képzeletük és figyelmüket jól tudják koncentrálni. Hipnózis segítségével meg lehet gyorsítani azt a terápiás folyamatot, amely ahhoz vezet, hogy az eredetileg erős félelmet, szorongást vagy pánikot kiváltó ingerek és helyzetek elveszítsék kellemetlen jellegüket. A sportolók a versenyhelyzetekkel, rossz versenyélményekkel kapcsolatban érezhetnek erős szorongást, amit mind egyéni mind csoporthipnózissal csillapítani, kezelni lehet.

A VASAS női röplabda csapatával gyakran alkalmaztam egyéni vagy csoport hipnózist, ami látványos teljesítmény javuláshoz és hosszú csapat flow élményhez vezetett döntő meccseken (minél hosszabbak a hullámhegyek egy meccsen annál valószínűbb a csapat győzelme). Egy erős csapatkohézió esetén egy döntő meccs előtti csoportos hipnózisélmény megsokszorozza a csapat összetartó erejét és egymásra hangoltságát, aminek a segítségével egy csapat legyőzhetetlennek, megtörhetetlennek, lehengerlőnek tűnik az ellenfél szemében. Ez a plussz lelki fölény sokszor pont elég ahhoz, hogy a két csapat hasonló technikai és fizikai felkészültsége mellett a saját csapat javára billentse a mérleget.