2009. október 31., szombat

Kriszta: Hogyan válasszunk sportpszichológust?


Először is, be kell valljak valamit. Mint a legtöbb (sport)pszichológus, én is rohadtul féltékeny vagyok a többiekre. Fújunk egymásra, meg minden, de ezt csakis egymás háta mögött, ami súlyosbítja a sztorit. Tudom, szégyenletes, de felvállalom. Különben is, a pszichológus is ember! És a jó pszichológusnak is lehetnek hibái. Például egy orvos is lehet beteg, ez még nem minősíti őt, mint dokit. Vagy lásd a fodrász frizuráját, a kozmetikus bőrét… Na jó, nem mentegetőzöm tovább.
Na de a legfontosabb szempont egy pszichó igénybevételekor, hogy „légy tudatos vásárló”! Azaz, nagyjából mindenki ismeri saját maga igényeit. A találkozások első néhány alkalma éppen arról szól, hogy megismerd azt, akivel együtt dolgoznál. Ha nem szimpi, nyugodtan állj fel, és köszönd meg az eddigieket. Sőt, akár még tanácsot is kaphatsz tőle, hogy ki lenne számodra ideális, hiszen ezekből az alkalmakból, nagyjából a pszichó számára is leesik, hogy te mire is vágysz.
Tehát az első szempont a szimpátia. Szóval, ha úgy érzed, az eddigi tapasztalataid nem voltak túl rózsásak a pszichókról, akkor keres tovább. A (sport)pszichológus is olyan, mint egy autó, mindegyik képes elvinni a célba, de nem biztos, hogy mindegyik tetszik neked… Van olyan autó, amit pont neked találtak ki!
A második az, amivel dolgozol.


 Legtöbbször a pszichológust választjuk meg először és annak van egy módszere, amivel dolgozik. A téma kábé olyan, mint Gombóc Artúr meg a csokik esete; választék van bőven. Például ha szeretsz beszélni, irány a klasszikus analízis. Ha csoportban tudsz megnyílni (vagy éppen, hogy ez okoz nehézséget), akkor van a pszichodráma, T-csoport meg több hasonló finomság. Ha beszélni kevésbé, de alkotni annál inkább szeretsz, akkor tiéd a művészeti terápiák. Ha ágyban és párnák közt, irány a relaxáció. Ha képekben tudsz gondolkodni, menj immaginálni (Mentál Tréning, Kakatim Immagináció és társai). Ha te szigorúan a realitások talaján szeretnél tengődni, számodra a kognitív dolgok lesznek a nyerők. Szóval határ a csillagos ég!
Ha meg nem vagy biztos valamiben, kérdezz nyugodtan, mi majd válaszolunk (vagy nem :D )


Könyv: Hogyan válasszunk pszichoterapeutát



http://www.pszichoterapia.info.hu/linkek.htm





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése