Kriszta: Hogyan építsünk csapatot házilag, azaz miben különbözik a csapatépítés a közös kocsmázástól? 1. rész

Bele is vágok a közepébe. A csapatépítés során többek között az alábbi készségeket/képességeket célozza meg:

• Célkitűzés (mind egyéni, mind csoportszinten)
• Kommunikációs csatornák fejlesztése
• Problémamegoldás
• Együttműködés fejlesztése
  
• Érzelmi intelligencia és érzelmi kontroll fejlesztése
• Szorongások és félelmek feloldása...

Természetesen az, hogy mire kerül a hangsúly, függ a csapat/edző... igényeitől.
De miért is van szükség csapatépítésre (azon kívül, hogy a sportpszichológusoknak ad munkát)? Többek között azért, mert a csapatsportok többsége interaktív, tehát az összjátékon alapul, amihez elengedhetetlen maga az együttműködés, kommunikáció, kölcsönös megértés (de legalább egymás megismerése). 
Például vegyünk egy nagyon, de nagyon jó játékosokból álló csapatot ( ha hasonlóságot találsz egy valósan létező csapattal, az nem a véletlen műve). Minden játékost szép summáért szerzett be a csapat vezetősége, egyéb iránt ők a sportáguk díszpéldányai. A csapat vezetősége méltán reménykedhet egy olyan eredményben, amivel kiemelkednek a középszerből. Igen ám, de ezek a játékosok a legjobbak, és mint ilyenek, hmm magukból kihozhatják a legjobbat, de egymással nem kommunikálnak (végül is ők a legjobbak). Mi esz ennek az eredménye? A gyengébb és középszer csapatokat tuti legyőzik, hiszen a technikai tudásuk kiemelkedően magas. De a középszertől kicsit kiemelkedő csapatok tuti, h a földbe döngölik őket. Miért? Mert ha már arról van szó, hogy együttműködjenek, megjelennek az elakadások.
Ugyanis a játékosok nem ismerik egymást, a kommunikáció sem működik a csapaton belül. Csak szólósok vannak, így nehezebb helyzetekben is csak szólózni tudnak. Ezt az ellenség könnyen átlátja és megeszi őket reggelire.
Például vegyünk egy egyszerű labdajátékot. Mondjuk álcázzuk az egészet egy névtanulással. Kérjük meg a csapatot, h üljenek körbe, dobjuk valakinek a labdát, és az dobja egy másik embörnek, úgy h mondja annak a nevét (egy játékoshoz csak egyszer mehet a labda). Ismételjük meg kb 3-szor ezt a kört (a játékszabály ugyanaz, de nem kell feltétlenül ugyanannak dobnia a labdát, akinek az előző körben, de akár annak is dobhatja). Utána kérjük meg a játékosokat, hogy jegyezzék fel, h kiknek dobták a labdát. Majd nézzük meg, h a játékok során kiknek szoktak a legtöbbször passzolni. Ha van átfedés, az sem a véletlen műve... Ugyanis az átlagember annak dobja a labdát, akit ismer/akivel dumálni szokott. Ez legtöbbször nem tudatos, éppen kell dolgozni vele. A kommunikáció hatékonyságával nő azoknak a száma is, akiknek átadjuk a labdát.


FOLYT. KÖV.