2009. december 11., péntek

Noémi: Kommunikáció a csapatban















Itt van néhány olyan javaslat Orlick munkájából , melyek segíthetnek javítani  a kommunikációs folyamatokat a csapaton belül:

• Bizonyosodjunk, meg arról, hogy „mindenki ugyanabban a csónakban evez” (az elsődleges a csapat). Fel kell ismerni, hogy minél nyíltabbak vagyunk másokkal, annál jobb esélyeink vannak a boldogulásra és a céljaink elérésére.



• Vitassuk meg, hogy milyen módszerek segítségével javíthatjuk a csapaton belüli harmóniát, beleértve azt, hogy hogyan támogassuk és segítsük egymást a pályán és azon kívül is. Ezen felül, tegyünk meg bármit, ami szükséges ahhoz, hogy a csapattagok értékesnek és elfogadottnak érezzék magukat.


• Figyeljünk másokra, ők is fognak ránk figyelni! Képzeljük bele magunkat a másik helyzetébe, és próbáljuk megérteni az ő nézőpontját.


• Tanuljunk meg visszajelzést vagy kritikát építő módon adni és kapni. A szándékra figyeljünk oda, ne vegyünk mindent rögtön magunkra.


• Tanuljuk meg jobban tolerálni a másikat. Fogadjuk el a csapattagokat olyannak, amilyenek, a hibáikkal, hirtelen fordulataikkal, jellemző tulajdonságaikkal és az olyan vicces szokásaikkal együtt, amely egyedivé teszi őket.


• Ne beszéljünk róluk a hátuk mögött, és ne pletykáljunk. A klikkesedés és féltékenykedés gyorsan tönkreteszi a csapatmorált.


• A konfliktusainkat kezeljük privátan. Közvetlenül csak azzal a személlyel foglalkozzunk (pl. „Így viselkedsz”, „Ilyen érzéseket vált ki a viselkedésed a többiekből”, „Ez az, ahogy a viselkedéseddel befolyásolsz másokat, és ahogy ezt mások észlelik”).


• Ismerjük fel, hogy minden konfliktust nem lehet megoldani, de hatékonyabban lehet kezelni, ha mindkét fél hajlandó kommunikálni.

További tippek sportpszichológusoktól: http://www.sportpszichologusok.hu/sport.html
Ismertető

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése