Kriszta: Hogyan építsünk csapatot házilag, azaz miben különbözik a csapatépítés a közös kocsmázástól? 1. rész

Bele is vágok a közepébe. A csapatépítés során többek között az alábbi készségeket/képességeket célozza meg:

• Célkitűzés (mind egyéni, mind csoportszinten)
• Kommunikációs csatornák fejlesztése
• Problémamegoldás
• Együttműködés fejlesztése
  
• Érzelmi intelligencia és érzelmi kontroll fejlesztése
• Szorongások és félelmek feloldása...

Természetesen az, hogy mire kerül a hangsúly, függ a csapat/edző... igényeitől.
De miért is van szükség csapatépítésre (azon kívül, hogy a sportpszichológusoknak ad munkát)? Többek között azért, mert a csapatsportok többsége interaktív, tehát az összjátékon alapul, amihez elengedhetetlen maga az együttműködés, kommunikáció, kölcsönös megértés (de legalább egymás megismerése). 
Például vegyünk egy nagyon, de nagyon jó játékosokból álló csapatot ( ha hasonlóságot találsz egy valósan létező csapattal, az nem a véletlen műve). Minden játékost szép summáért szerzett be a csapat vezetősége, egyéb iránt ők a sportáguk díszpéldányai. A csapat vezetősége méltán reménykedhet egy olyan eredményben, amivel kiemelkednek a középszerből. Igen ám, de ezek a játékosok a legjobbak, és mint ilyenek, hmm magukból kihozhatják a legjobbat, de egymással nem kommunikálnak (végül is ők a legjobbak). Mi esz ennek az eredménye? A gyengébb és középszer csapatokat tuti legyőzik, hiszen a technikai tudásuk kiemelkedően magas. De a középszertől kicsit kiemelkedő csapatok tuti, h a földbe döngölik őket. Miért? Mert ha már arról van szó, hogy együttműködjenek, megjelennek az elakadások.
Ugyanis a játékosok nem ismerik egymást, a kommunikáció sem működik a csapaton belül. Csak szólósok vannak, így nehezebb helyzetekben is csak szólózni tudnak. Ezt az ellenség könnyen átlátja és megeszi őket reggelire.
Például vegyünk egy egyszerű labdajátékot. Mondjuk álcázzuk az egészet egy névtanulással. Kérjük meg a csapatot, h üljenek körbe, dobjuk valakinek a labdát, és az dobja egy másik embörnek, úgy h mondja annak a nevét (egy játékoshoz csak egyszer mehet a labda). Ismételjük meg kb 3-szor ezt a kört (a játékszabály ugyanaz, de nem kell feltétlenül ugyanannak dobnia a labdát, akinek az előző körben, de akár annak is dobhatja). Utána kérjük meg a játékosokat, hogy jegyezzék fel, h kiknek dobták a labdát. Majd nézzük meg, h a játékok során kiknek szoktak a legtöbbször passzolni. Ha van átfedés, az sem a véletlen műve... Ugyanis az átlagember annak dobja a labdát, akit ismer/akivel dumálni szokott. Ez legtöbbször nem tudatos, éppen kell dolgozni vele. A kommunikáció hatékonyságával nő azoknak a száma is, akiknek átadjuk a labdát.


FOLYT. KÖV.

Kriszta: Csimoták és a sport

Miért jó, ha a fiatalkorúak sportolni kezdenek?

• mert hamar rátanulhatnak az egészséges életmódra 
• mert még több barátot szerezhetnek (nemcsap a sportkörön belül, hanem kívül is. Ugyanis a legtöbb sportoló gyermek népszerűbb a nem sportoló társainál)
• hamar megtanulja az olyanokat, mint önfegyelem, együttműködés, tiszteletadás...
• és a legfontosabb, mert jó játék, élvezetes tevékenység.

A legfőbb ok, amiért egy kölök sportolni kezd, az a szórakozás. Ezért az edzők, sportpszichológusok és mindenki más szerepe az, hogy játékká tegyék a foglalkozásokat. De ezt hogyan is lehet elérni?

2-6 év között nem érdemes a szabályrendszert megtanítani nekik, őket az még nem érdekli. Az is igen nehézkesen megy nekik, hogy csapatként gondoljanak magukra (csapatsportok esetében). Ez az a korszak, amikor leginkább önmaguk vannak a központban, érdemes ezt kihasználni! Ami még nagyon működik náluk, az a szimbólumok, meg a képek. Találjunk egy-egy mozdulatra egy egy állatnevet (ugorj úgy, mint egy tigris - innentől annak az ugrásnak a neve tigrisugrás lesz...). Vagy játszuk el az egészet (kosárra dobás esetében: képzeld el, hogy a kezedben egy alma van, és ezt az almát el szeretnéd juttatni a nagyihoz aki a fán ül, dobd bele a kosárkájába és megkapja). Ebben a korszakban a legnagyobb kincs, a találékonyság. Ami még nagyon bejön náluk, az az utánzás. Könnyen tanulnak, ha megmutatjuk nekik szépen lassan, hogyan kell csinálni.

6-12 éves korukban megjelennek a szabályok. Az első szakaszban (6-8 év) még élnek a szimbólumok és a képek, de utána veszítenek az erejükből és a valóságos szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt (megjelennek a példaképek...). De kezdjük a szabályokkal: kezdetben nincsenek szabályok, majd megjelennek az általuk alkotott szabályok sokasága, amiktől nagyon nem lehet eltérni. A gond az szokott lenni, hogy majdnem minden gyerkőc más-más szabályrendszert talál ki egy hasonló játékhoz... De ezt lehet formázni, csak meg kell előzni őket a szabályállításban. Kb 9-10 éves korukra kezd tisztázódni ez az egész szabályosdi. Szóval innentől már működnek a dolgok, csak magyarázzuk el nekik, melyik szabály miért van. És ahogy megjelennek a szabályok, úgy jelenik meg az együttműködés is, azaz már érdemben jöhetnek a csapatjátékok!

A kölkök akkor fogják élvezni a sportot, ha belső motiváció hajtja őket (szeretik csinálni azt, amit csinálnak). De ezt hogy is lehet elérni?

• Éreztessük velük, hogy megvan bennük a kompetencia, hogy képesek rá. Ezt sok -ok dicsérettel érhető el (ügyes vagy, na látod, hogy megy neked)
• Kerüljük a negatív tartalmú minősítéseket, a kölök akkor is a mi "kicsi bajnokunk" ha éppen pofira esett a labdában
• Ha valamit eltévesztett, mutassuk meg neki, hogyan kell kijavítani. Dicsérjük meg a részeredményeket is.
• Ha a kis sportoló lesérült/kikapott, ne hagyjuk annyiban! Egy kis játékkal játsszuk újra a meccset úgy, hogy akkor ő győz. (csapatsportok esetén meséltessük el a csapattal, hogyan győzték volna le a csapatot, egyénieknél akár az egész újra lejátszható). Ilyenkor különös figyelmet kell szánni a kritikus eseményekre! Ilyenkor számítanak leginkább a pozitív üzenetekre! Emeljük ki, mit csináltak jól.
• A gyerkőcök szeretik a jutalmazást is. De fontos, hogy ne bírjon komoly pénzbeli értékkel. Egy alma, matrica az úgy belefér. De jobbak az olyan jutalmak, ami élményt nyújt számára (elmenni egy felnőtt meccsre, mozizás...)
  
• Csoportok esetén az edző kezelje a játékosokat egyenrangúan, legyen a siker jutalma mindig valami kis közös cselekvés (közös házimozi, közös fagyizás...) , a legrosszabb ami csoportoknál elkövethető, az az egyéni jutalmazás, egy-egy játékos kiemelése. Ez lehet, hogy segít az adott sportolónak abban, hogy érezze, hogy ő milyen jó, de abban is segít, hogy a többiek megutálják, valamint a féltékenység is megjelenhet a csoportban. Ha valakit külön meg akarunk dicsérni, azt tegyük úgy, hogy a többi játékos ne tudja/lássa.
  

Ja, és természetesen vannak ám nemi különbségek is: a fiúkák jobban szeretik a versengő, szabályokon nyugvó játékokat, ahol megmutathatják ki a dominus a háznál. Mindenkinek megvan a maga szerepe egy játékon belül, képesek csoportosan is megmozdulni egy közös célért (Pál utcai fiúk). Míg a lányoknál nem dívik a nagycsoport, már fiatalabb korukban sem, és igen, mindenki hercegkisasszony (ugyanazt a szerepet szeretik viselni). Ennek ellenére együttműködőbbeknek tűnnek a fiúknál.