Noémi: Túlélőcsomag edzőknek 1. rész

Ezt az anyagot külföldön egy nemzetközileg elismert tréning (meglepő módon Coach Effectiveness Training-nek becézik, ha érdekel a téma, így megtalálhatod) során szokták átadni az edzőknek. Két adagban dobjuk át nektek az anyagot, az első rész címe: 

Hogyan jelezzünk vissza a sportolónknak, ha hibázott

• Mit tegyünk: A hiba után, ha lehetséges azonnal bátorítsuk őket. Ez az a pillanat, amikor a fiatalnak a leginkább szüksége van a támogatásra. Ha biztosak vagyunk abban, hogy a sportoló tudja, hogyan kell a hibáját kijavítani, akkor a bátorítás önmagában is hatékony. Azonban, ha szükséges adjunk javító jellegű utasításokat, de ezt is mindenképpen pozitív, bátorító formában. Az utasítások során nem szabad csak az elrontott múltbeli dolgokat hangsúlyozni, hanem azokra a jó dolgokra is fel kell hívni a sportoló figyelmét, amik akkor következnek be, ha végrehajtja az utasítást. Ezáltal a sportoló önmaga is motiválttá válik a hibái kijavítására, és nem a kudarcok vagy a helytelenítés elkerülésére törekszik.
• Mit ne tegyünk: Ne büntessünk, ha a dolgok rosszul mennek. A büntetés nem csak a kiabálását jelenti, hanem megnyilvánulhat például a hangsúlyban, a tettekben és számos más módon is. A sportolók sokkal jobban reagálnak a pozitív megközelítésre. Ha a büntetéstől való félelmet csökkentjük, akkor a hibázástól való félelem is csökken. Törekedjünk arra, hogy az erőfeszítés hiányát, és ne a sportoló személyiségét kritizáljuk.
• Mit ne tegyünk még: A javító jellegű utasításokat ne megalázó, ellenszenves vagy nyers formában fogalmazzuk meg. Ez azt jelenti, hogy kerüljük a büntető jellegű utasításokat. Ezek az utasítások sokkal valószínűbb, hogy frusztrációt, sértődést és haragot okoznak, és nem javítják a teljesítményt. Ne hagyjuk, hogy a jó szándékú utasításaink öndestruktívak legyenek.
• Mit tegyünk még: A csapat szervezettségét próbáljuk világosan megfogalmazott elvárások által fenntartani. Hangsúlyozzuk, hogy a meccs során a csapat minden tagja részese a játéknak, még a kispadon ülők is. Alkalmazzunk olyan megerősítéseket, amelyek a csapatmunkában való részvételt erősítik. Ez azt jelenti, hogy próbáljuk elkerülni azt a nem megfelelő viselkedést, hogy a pozitív megközelítéssel éppen a kívánt viselkedés ellentétét erősítjük meg.
• Mit ne tegyünk még: Ne akarjuk folytonos fenyegetéssel vagy korholással megelőzni a káoszt. Ne legyünk utasítgató tisztviselők. Ha egy sportoló visszautasítja az együttműködést, fosszuk meg őt valami számára értékestől. Ne alkalmazzunk fizikai büntetőmódszereket, mint például további körök lefutása. Ha az edzői irányelveket már ez elején érthetően és világosan megfogalmazzuk, és ezeknek megfelelően dolgozunk, akkor elkerülhetővé válik az, hogy állandóan a kontroll fenntartásával kelljen foglalkozni. A fiataloknak szükségük van világos irányelvekre és elvárásokra, de a szabályozásokat nem viselik el. Próbáljuk megtalálni az egészséges egyensúlyt.

 Interneten fellelhető sportpszichológiai irodalom:

 Enhancing the youth sports experience through coaching

When Psychologists Teach Coaches How to Coach, Young Athletes Feel Better and Play Longer 

Social Psychology in Sport: Mastery-Based Coach 

Coach-mediated team building in youth sports  

Kriszta: Csimoták és a sport

Miért jó, ha a fiatalkorúak sportolni kezdenek?

• mert hamar rátanulhatnak az egészséges életmódra 
• mert még több barátot szerezhetnek (nemcsap a sportkörön belül, hanem kívül is. Ugyanis a legtöbb sportoló gyermek népszerűbb a nem sportoló társainál)
• hamar megtanulja az olyanokat, mint önfegyelem, együttműködés, tiszteletadás...
• és a legfontosabb, mert jó játék, élvezetes tevékenység.

A legfőbb ok, amiért egy kölök sportolni kezd, az a szórakozás. Ezért az edzők, sportpszichológusok és mindenki más szerepe az, hogy játékká tegyék a foglalkozásokat. De ezt hogyan is lehet elérni?

2-6 év között nem érdemes a szabályrendszert megtanítani nekik, őket az még nem érdekli. Az is igen nehézkesen megy nekik, hogy csapatként gondoljanak magukra (csapatsportok esetében). Ez az a korszak, amikor leginkább önmaguk vannak a központban, érdemes ezt kihasználni! Ami még nagyon működik náluk, az a szimbólumok, meg a képek. Találjunk egy-egy mozdulatra egy egy állatnevet (ugorj úgy, mint egy tigris - innentől annak az ugrásnak a neve tigrisugrás lesz...). Vagy játszuk el az egészet (kosárra dobás esetében: képzeld el, hogy a kezedben egy alma van, és ezt az almát el szeretnéd juttatni a nagyihoz aki a fán ül, dobd bele a kosárkájába és megkapja). Ebben a korszakban a legnagyobb kincs, a találékonyság. Ami még nagyon bejön náluk, az az utánzás. Könnyen tanulnak, ha megmutatjuk nekik szépen lassan, hogyan kell csinálni.

6-12 éves korukban megjelennek a szabályok. Az első szakaszban (6-8 év) még élnek a szimbólumok és a képek, de utána veszítenek az erejükből és a valóságos szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt (megjelennek a példaképek...). De kezdjük a szabályokkal: kezdetben nincsenek szabályok, majd megjelennek az általuk alkotott szabályok sokasága, amiktől nagyon nem lehet eltérni. A gond az szokott lenni, hogy majdnem minden gyerkőc más-más szabályrendszert talál ki egy hasonló játékhoz... De ezt lehet formázni, csak meg kell előzni őket a szabályállításban. Kb 9-10 éves korukra kezd tisztázódni ez az egész szabályosdi. Szóval innentől már működnek a dolgok, csak magyarázzuk el nekik, melyik szabály miért van. És ahogy megjelennek a szabályok, úgy jelenik meg az együttműködés is, azaz már érdemben jöhetnek a csapatjátékok!

A kölkök akkor fogják élvezni a sportot, ha belső motiváció hajtja őket (szeretik csinálni azt, amit csinálnak). De ezt hogy is lehet elérni?

• Éreztessük velük, hogy megvan bennük a kompetencia, hogy képesek rá. Ezt sok -ok dicsérettel érhető el (ügyes vagy, na látod, hogy megy neked)
• Kerüljük a negatív tartalmú minősítéseket, a kölök akkor is a mi "kicsi bajnokunk" ha éppen pofira esett a labdában
• Ha valamit eltévesztett, mutassuk meg neki, hogyan kell kijavítani. Dicsérjük meg a részeredményeket is.
• Ha a kis sportoló lesérült/kikapott, ne hagyjuk annyiban! Egy kis játékkal játsszuk újra a meccset úgy, hogy akkor ő győz. (csapatsportok esetén meséltessük el a csapattal, hogyan győzték volna le a csapatot, egyénieknél akár az egész újra lejátszható). Ilyenkor különös figyelmet kell szánni a kritikus eseményekre! Ilyenkor számítanak leginkább a pozitív üzenetekre! Emeljük ki, mit csináltak jól.
• A gyerkőcök szeretik a jutalmazást is. De fontos, hogy ne bírjon komoly pénzbeli értékkel. Egy alma, matrica az úgy belefér. De jobbak az olyan jutalmak, ami élményt nyújt számára (elmenni egy felnőtt meccsre, mozizás...)
  
• Csoportok esetén az edző kezelje a játékosokat egyenrangúan, legyen a siker jutalma mindig valami kis közös cselekvés (közös házimozi, közös fagyizás...) , a legrosszabb ami csoportoknál elkövethető, az az egyéni jutalmazás, egy-egy játékos kiemelése. Ez lehet, hogy segít az adott sportolónak abban, hogy érezze, hogy ő milyen jó, de abban is segít, hogy a többiek megutálják, valamint a féltékenység is megjelenhet a csoportban. Ha valakit külön meg akarunk dicsérni, azt tegyük úgy, hogy a többi játékos ne tudja/lássa.
  

Ja, és természetesen vannak ám nemi különbségek is: a fiúkák jobban szeretik a versengő, szabályokon nyugvó játékokat, ahol megmutathatják ki a dominus a háznál. Mindenkinek megvan a maga szerepe egy játékon belül, képesek csoportosan is megmozdulni egy közös célért (Pál utcai fiúk). Míg a lányoknál nem dívik a nagycsoport, már fiatalabb korukban sem, és igen, mindenki hercegkisasszony (ugyanazt a szerepet szeretik viselni). Ennek ellenére együttműködőbbeknek tűnnek a fiúknál.